Üdvözöljük honlapunkon
Nevem: Oskolás János.
Születtem: Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből az Ő 1964. évében,
március havának 30. napján, Kecskeméten.
"Verseket írok, boldog vagyok -
gondolatot másnak adok.
Ezt az áldást Isten adta,
remélem, hogy jóvá hagyja."
Második gyerekként láttam meg a napvilágot szegényes családban. Tanyán laktunk a félegyházi határban, onnan 6 éves koromban költöztünk be Kecskemétre a Műkertvárosba. Alsótagozatos koromban rendszeresen kaptam hittan oktatást. Idővel a tanárunk elköltözött, így az oktatás is megszűnt. A későbbiek folyamán szerettem volna erdészmérnök vagy repülőgép-tervező mérnök lenni, de sajnos tanulmányi eredményeim ezt nem tették lehetővé. Édesapukám tanácsára karosszéria lakatosnak tanultam, melyből sikeres szakmunkásvizsgát tettem 1981-ben.
Ebben az időben kóstoltam meg az alkohol ízét. Bódító hatásával első munkahelyemen az Építőipari Szállítási Vállalatnál találkoztam igazán. A családommal együtt elmentünk Hajdúszoboszlóra nyaralni, édesanyukám munkahelyi üdülőjébe. Mivel hogy jól sikerültek a vizsgáim ennek „örömére” mértéktelen italozásba kezdtem az üdülés alkalmával. Apukám is együtt ivott velem, de az ő szervezetét annyira megviselte a nagy mennyiségű alkohol, hogy amikor hazajöttünk, másnap, vasárnap délelőtt magához szólította az Úr.
A vállalatnál főleg munkaidőben ittunk, mert ha megérkezett egy összetört kocsi, akkor gyorsabban ment a javítás, ha nem üres kézzel jött a gépkocsivezető. Erről mindenki tudott és sajnos, hogy elnézték. Nagyon szerettem volna abbahagyni az italozást. Munkahelyet is váltottam ezért.
A Kenyérgyárba mentem el, karbantartó lakatos lett a beosztásom. Az ottani főnököm megértette az alkoholproblémámat. Támogatta, hogy menjek el önkéntes elvonókúrára. Ez meg is történt 6 ízben, de amikor kijöttem egy-egy ilyen kezelésről, kis idő elteltével többet ittam, mint a terápia előtt. A Kenyérgyárba mentem el, karbantartó lakatos lett a beosztásom. Az ottani főnököm megértette az alkoholproblémámat. Támogatta, hogy menjek el önkéntes elvonókúrára. Ez meg is történt 6 ízben, de amikor kijöttem egy-egy ilyen kezelésről, kis idő elteltével többet ittam, mint a terápia előtt.Az italozás miatt 15-ször krónikus hasnyálmirigy gyulladásom volt, aminek a következménye lett a cukorbetegség. A betegségemet inzulinkezeléssel tudom csak karban tartani.
Ifjú szakmunkás voltam, amikor az Úr magához hívta édesanyukámat is. Nagyon rosszul éltem meg ezt az időszakot. Közös otthonunkat egyenlő arányban örököltük a bátyámmal, aki semmilyen törlesztő részletbe nem segített be. A tartozások miatt eladtuk a lakásunkat, kiköltöztünk Hetényegyházára, egy tanyára.
Kezdetben örültem is, hogy majd tudunk gazdálkodni, de egyszer csak feltűntek a bátyám régi ivócimborái. Mindenemet elloptak, még a kisházról is eladták a kúpcserepet egy demizson borért.
Ebben az időben már jártam a Református Konviktusba ebédért. Egy nap elhatároztam, hogy nem megyek haza, megpróbálok új életet kezdeni.
Hónapokig tengődtem a városban. Egyszer egy este, mikor az életem már teljes mélypontra került, szinte nincstelen lettem, a jó Istent hívtam segítségül, mert már csak Ő Benne volt bizodalmam. Mínusz 20 fokos hideg volt akkor este, mikor a szökőkútnál imádkoztam. Az imám meghallgatásra talált, mert éppen akkor s arra járt az egyik lelkésznőnk férjura, aki meghívott egy közösségbe. Ez volt a Kékkereszt. Számomra meglepő módon emberszámba vettek, szeretettel vettek körül. Süteménnyel kínáltak és forró teát is főztek nekem. Észrevettem, hogy itt minden olyan jó dolgot megkapok, amit eddig még a családomban sem nagyon kaptam meg. A szeretetet, békességet, megértést, segítséget. Meg is fogadtam magamban, hogy ide legközelebb is eljövök, reményem és erőm szerint józanul. Így is történt.
Elmúlt az óév, és az új köszöntött be. Az akkori lelkészünk és a csoportvezetőnk megkérdezte tőlem, hogy „János nem akarsz ebből az alkoholizmusból végleg megszabadulni?” A válaszom egyértelmű volt. Mondtam nekik, hogy minden vágyam ez. Előjegyeztek a dömösi gyógyító hetekre, és a februárira már mehettem is. A testvérek itthon felkészítettek lelkileg, hogy hova megyek, mire számíthatok.
Megérkeztem a Missióhoz. Mellette egy kocsma volt. Ott elfogyasztottam még egy deci vodkát, s remélem, hogy az utolsó szeszes ital volt az életemben. A közösségben három napig remegtem, de amikor a negyedik hajnalban megszólított az Úr Jézus csodálatos boldogság költözött a szívembe! Borotválkozás után vettem észre, hogy megszűnt a remegésem. Azóta vagyok ilyen boldog, és hálaadással örömteli a szívem. Jézusnak legyen hála, hogy most már csak munkahétre vagy hitmélyítő hetekre szoktam járni Dömösre. Mikor a lélek újjászületésem 3. évfordulóját ünnepeltük a testvérekkel, aznap született a legelső versem.
Számtalanszor próbálkoztam leszokni a dohányzásról is, de Isten segítsége nélkül nem ment. 2007. novemberében a dohányos héten sikerült ugyanott hagyni a cigarettát is, mint annak idején az alkoholt.
Isten kegyelméből pályázati úton leltem meg az igazi otthonomat, Kecskemét belvárosában, a Nyugdíjasházban. A Teremtő oly csodát tett velem, hogy adott nékem egy hozzám illő, kedves társat is, akit az általam indított imakörömben leltem meg. Jelenleg a 4. verseskötetem munkálatain dolgozom.
Áldott legyen az Úr, mert életem már Új!
Kecskemét, az Úr 2012.évében, augusztus havának 14. napján